Tegnap felhívott egy újságíró a Figyelőtől (Katona Éva), hogy éppen arról ír cikket, hogy vajon felszínessé tesz-e minket az internet, vagy még élesebben fogalmazva, elhülyít-e minket az internet használata? Merthogy sokkal többet, sokkal felszínesebben olvasunk, sok rövid szöveggel. Az internet pedig tele van hamis információkkal, szeméttel. Az internet használatának köszönhetően tehát lassacskán elszoktunk attól, hogy igazán elmélyedjünk valamiben, vagy, hogy megjegyezzünk dolgokat - hiszen úgyis ott van a neten, bármikor meg lehet találni.
Azt hiszem - bár van némi igazságtartalma a felvetésnek - a kérdés ebben a formában morális pánikkeltés, és közel jár azokhoz az "igazságokhoz", minthogy a net tele van pornóval, meg elsatnyul tőle az édes anyanyelvünk, hogy elmagányosodunk tőle - nem folytatom, ezeket biztos mindenki ismeri. Az a gond ezekkel a meglátásokkal, hogy féligazságok, merthogy van valami igazságtartalmuk, és éppen ettől veszélyesek, mivel nem igazak maradéktalanul, de hajlamosak vagyunk elfogadni őket igaznak, miközben túlságosan leegyszerűsítik a dolgot, fekete-fehérben láttatják a világot, pedig az tele van a szürke különböző árnyalataival.
Amit elmondtam az újságírónak - és nyilván a cikk rövidsége miatt csak egy része lesz olvasható majd a Figyelőben - hogy az, hogy hogyan döntjük el mi hasznos számunkra és mi nem, mit olvassunk el és mit ne, mit higgyünk el és mit ne, az meglehetősen bonyolult folyamat. Ebben segít minket az összes múltbéli tapasztalatunk (pl. olvastunk-e már butaságot azon a bizonyos oldalon), a neveltetésünk (vajon arra tanítottak-e minket, hogy ami le van írva az mindig igaz, vagy esetleg arra, hogy mindig kérdőjelezzünk meg minden tekintélyt) és a műveltségünknek (ha olvasottabbak és tájékozottabbak vagyunk, könnyebben előfordulhat, hogy 1-1 részlet alapján gyanús az adott információ és utánaolvasunk a dolognak).
Amerikában mostanában sokat cikkeznek arról, hogy a legifjabb, ún. digitális bennszülött generáció, aki belenőtt az internet használatába, az a természetes neki, és minden ami előtte volt, az avittas történelem (meg ciki is) számára; nos, hogy ez a generáció nem tanul meg olvasni a sorok között, sőt, nem is nagyon olvas (max. SMS terjedelmű dolgokat, rövidhíreket, meg chatet). Ettől aztán nagyon buta lesz. A jelenség kétségtelenül aggasztó, bár az nagy kérdés, hogy mennyire általános.
Rövidre zárva a dolgot, azt hiszem egy olyan jellegű kérdésbe futunk bele, ami az információs korszakváltásnak az egyik legfontosabbika, hogy hogyan informálódunk, tanulunk, olvasunk, kommunikálunk és kapcsolódunk ki. Az ipari korszakban erre jól meghatározott intézmények (pl. iskola, könyvtár, kultúrház, tömegmédia) és eljárások-szokások alakultak ki, amelyek több-kevesebb hatékonysággal garantálták, hogy a társadalom túlnyomó többsége egyrészt tájékozott legyen, másrészt tudja, hogy hogyan, honnan kell tájékozódnia. Most ezek az intézmények és eljárások kérdőjeleződnek meg az új kommunikációs formáknak és az internetnek köszönhetően. Egyelőre pedig csak az biztos, hogy a régi "csomag" helyett nincsenek tutibiztos, kikristályosodott új metódusok és összetett intézményrendszerek, egy teljesen átmeneti helyzetben vagyunk. Egyvalami biztos, hogy továbbra is a régi módi alapján mérünk, értékelünk sok mindent, például a fiatalok tudását, kommunikációs szokásait, stb. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy, ami történik az hanyatlás, még ha közben a régi intézmények (pl. az említett iskola, könyvtár, tömegmédia) közben tönkre is mennek. Elvégre minden, ekkora horderejű változás a régi megújulásával és kényszerűen egy részének a pusztulásával is jár.
